Bunkerek, óvóhelyek, elhagyott laktanyák

Urbex felfedezések, leszűkítve a "katonai" témára.

Nagykőrös laktanyák

2019. március 13. 12:02 - Levente B.

Nagykőrösön két laktanya is volt. Ezek közül az egyikről biztosan tudható, hogy magyar kézben volt az 56-os forradalomig. A Volánbusznak van egy Nagykőrös, tüzérlaktanya nevű megállója, mely pontosan a belső laktanyánál áll meg. Azt lehet tudni a net segítségével, hogy 1950-1952 között a 18. tüzérezred diszlokált itt, majd helyet cserélt a 19. tarackos tüzérezreddel Kecskeméten. Az alakulat 1957-es megszűnéséig magyar jelenlét volt itt. Utána érkeztek meg a szovjetek, feltételezhetően az említett alakulatok itt voltak. 

Mint megannyi várost az 56-os forradalom is elérte Nagykőröst:

A belső laktanyában szovjet csapatok állomásoztak, akik azonban nem léptek fel a helyi forradalmi eseményekkel szemben. A helyi megmozdulásokat egy, a pártházból vaktában 44 kilőtt golyó tette gyászossá, amely a tömegben álló, fiatal gimnazista leány, Bartha Margit halálát okozta. November 4-e után Nagykőrösre is bevonultak a Budapest ellen, a szabadságharc leverésére indított szovjet csapatok. Lecserélték a belső szovjet laktanya megbízhatatlanná vált állományát, s a külső magyar laktanyát is elfoglalták. - HONISMERET XXXIX. évfolyam • 3. szám 2011. június

A fenti írás érdekessé teszi a dolgot, hisz a 19. tarackos tüzérezred jelenlétét 1957-ig bezárólag datálják Nagykőrösön a fellelt adatok. Ugyanakkor megemlíti a külső magyar laktanyát. Felmerülhet az a tény, hogy esetleg a tarackos tüzérezred nem a belső, hanem a külső laktanyában volt a forradalom idején. De, előtte a tüzérezred még a belsőben volt. 

Annyi bizonyos, hogy ha a szovjetek hozzáépítettek a hajdani ingatlanokhoz, akkor azt a városnak ki kell fizetnie. A külső laktanyát ez év december 31-ig, a belsőt jövő év február 9-ig hagyják el a csapatok. A nagyerdei lőszerbázis kiürítéséről nincs pontos információjuk. - Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

A tiszti lakótelep ma használatban:

_mg_9918.jpg

Hogy mi az értéke, az nyilván szemlélet kérdése. A Kecskeméti és a Vásár- szél utca sarkán áll egy emeletes épület — szintenként úgy 2 méter 20 centis belmagassággal —, az a tisztek szállása volt. Ott aztán adtak a küllemre, a fapadlókat műanyag-, linóleum darabokkal ragasztották le. A látottak alapján valószínűsíthető, hogy ez a hatalmas országban hiánycikk, ugyanis a legtöbb szobában felszedték. De az egyik szoba mennyezetére ragasztott kazettás berakást utánzó műanyag nyomatoknak is ez lett a sorsuk. Ugyanakkor — furcsállották is az érdeklődők — egy megfordított Ikarusz busz ablakát mégsem vitték el. Ez itt tálalóablakként funkcionált. - Nagykőrösi Hírlap, 1991 augusztus 8. 

Az épületek a 80-as években készültek:

_mg_9922.jpg

_mg_9923.jpg

_mg_9924.jpg

A nagykőrösiek nem is igen tudják, hogy a Kecskeméti úton elterülő két laktanyának — amelyet eddig belső, illetve külső elnevezéssel illettek — hivatalos elnevezései is léteznek, hiszen a belsőnek a neve Széchenyi, a másiké meg Nagy Sándor. - Nagykőrösi Hírlap, 1991. AUGUSZTUS 8.

Nemrég átadott bicikli út a Téglagyári úton, a laktanya kerítése még megvan:

_mg_9926.jpg

Az egyik régi kapu bejárat: 

_mg_9933.jpg

_mg_9934.jpg

Gyanús, hogy a kerítés az eredeti:

_mg_9935.jpg

Légifotó a kapuról:

3.jpg

És a fentrol.hu gyűjteményéből egy 1980-es fotó, a kettőt összehasonlítva nagy változás nem történt:

2.jpg

A belső laktanyában egy légvédelmi tüzérezred diszlokált, az alakulat a lenti forrás szerint Jánoshalmáról költözött át Nagykőrösre:

A jánoshalmi helyőrség első alakulata a PF 9398 számú páncéltörő tüzérezred volt, amit a forradalom után feloszlattak. A laktanyába 1956. november 7-én egy szovjet páncélosszázad, utánuk pedig egy ugyancsak szovjet légvédelmi ezred települt, amelyik aztán egy év múlva átköltözött Nagykőrösre. - honvedelem.hu 

_mg_9936.jpg

A kapun, halványan valami festés is kivehető:

_mg_9937.jpg

_mg_9938.jpg

_mg_9941.jpg

Egy másik kapu:

_mg_9946.jpg

"Cél, 8000 méter" olvasható ki ciril betűkkel a kerítésen:

_mg_9947.jpg

A lenti hír akár kötődhet is a fenti szöveghez:

Honvédelmi verseny
Összetett honvédelmi versenyt rendez november 3-án, vasárnap a Pálfája erdőben a KISZ városi bizottsága, amelyre a városi alapszervezetek tagjai közül 120-an jelentkeztek, s így a belső szovjet laktanya komszomolistáinak csapatával együtt — akik szintén részt vesznek a versenyen — összesen 31 induló csapat méri össze tudását, lövészetben, kézigránátdobásban, kúszásban, kötélmászásban, futásban és elméleti ismeretekben. Az eredményhirdetés után, amelyen az erre a célra alapított és a most elsőként átadandó vándorkupát kapják majd meg a legjobbak, a verseny színhelyéről a város központjáig kocogóversenyt is tartanak.
A változatos vasárnap délelőtti találkozóra minden érdeklődőt szeretettel várnak, gyülekezés vasárnap reggel 7 órakor lesz a KISZ városi bizottsága előtt. - Pest Megyi Hírlap, 1974. november

Korábbi tiszti lakóház:

_mg_9948.jpg

_mg_9949.jpg

Egy másik kapu mely a 441-es útra néz:

_mg_9950.jpg

Ez se változhatott sokat a kivonulás óta:

_mg_9951.jpg

_mg_9953.jpg

A belső laktanya a fentrol.hu fotóján, 1980-ból:

001.jpg

A laktanya egyik sarkában egy gyakorló tüzelőállás látható az S-60-s fegyverzetnek:

002.jpg

Lengyel S-60-as lövészet:

Két kép, egyfajta akkor és most montázsban:

A tiszti lakótelep, Zoya Melnichenko Vinchenko gyűjteményéből, ő a családjával 1981-1986 között élt Nagykőrösön:

lakohaz.jpg

Bal oldali fotó 1986-ban készült és jobbra a jelen (Georgiy Skipin fotója):

mozi.jpg

Aleksandr Ivanov fotóján a Kecskeméti úti kapu látható, az épület amiből fotózva lett már nem létezik, helyette már egy diszkontáruház van:

aleksandr_ivanov_01.jpg

Az alábbi három fotó Petr Klyuchko gyűjteményéből van, a laktanya belső részei láthatóak, itt az első fotón az alakulótér:

petr_klyuchko_01.jpg

petr_klyuchko_02.jpg

petr_klyuchko_03.jpg

Vladislav Sekachev fotóján a katonák minden bizonnyal a mozi padjain ülnek:

vladislav_sekachev_02.jpg

Vladislav Sekachev fotóján itt a sport pálya látszik a háttérben:

vladislav_sekachev_03.jpg

Zoya Melnichenko Vinchenko gyűjteményéből, az 1981-1986, a tiszti lakóteleppel a háttérben:

zoya_melnichenko_vinchenko_81-86_01.jpg

zoya_melnichenko_vinchenko_81-86_02.jpg

zoya_melnichenko_vinchenko_81-86_03.jpg

Az ezred egyik BTR–60PU parancsnoki járműve, Igor Chumachenko fotója 1980-1982:

igor_chumachenko_80-82_01.jpg

Igor Chumachenko fotója 1980-1982:

igor_chumachenko_80-82_02.jpg

Egy P-15 felderítő lokátor, Nikolay Samodurov fotója 1980-1982:

nikolay_samodurov_80-82.jpg

P-40-es felderítő lokátor, Viktor Shutkov fotója:

viktor_shutkov_01.jpg

Az 57 mm-es AZP SZ–60 (oroszul Автоматическая зенитная пушка С–60) típusú légvédelmi gépágyú, Nikolay Ushakov gyűjteményéből:

nikolay_ushakov_01.jpg

Éleslövészet Drégelypalánkon, Viktor Vershinin fotója 1987-1989:

viktor_vershinin_87-89_nagyoroszi.jpg

Minden bizonnyal egy RPK-1N tűzvezető lokátor a háttérben, Yuriy Strizhko fotóján. A tűzvezető lokátort az Sz-60-as löveghez használták:

yuriy_strizhko.jpg

Aleksey Miroshnichenko fotóján, a technika egy 9K33 Osza indító, 1986-1988:

aleksey_miroshnichenko_86-88_01.jpg

Itt egy 9T217 szállító és rakodó jármű látható, valahol terepen álcázva:

ok_ru_86-88_01.jpg

ok_ru_86-88_02.jpg

Vyacheslav Ponomarev fotója 1985-1987-ből:, ismét egy 9T217 szállító és rakodó jármű:

vyacheslav_ponomarev_01_85-87.jpg

Vyacheslav Ponomarev másik fotója, már az indítóval fotózkodnak a katonák, a nyári melegben:

vyacheslav_ponomarev_02_85-87.jpg

Nagykőrösön egy másik laktanya és alakulat is volt, a bevezetőben említett külső laktanya a város határában volt, a laktanyában a 70. Önálló Rádiótechnikai Ezred diszlokált.  

A külső azaz a Nagy Sándor laktanya kapuja:

_mg_9955.jpg

_mg_9956.jpg

A régi áteresztő kapu még megvan:

_mg_9957.jpg

A közért:

_mg_9958.jpg

Az ezred parancsnoki épülete:

_mg_9959.jpg

Tiszti lakóépület:

_mg_9960.jpg

A katonák az Aurora "Аврора" néven ismerték:

_mg_9961.jpg

A javítóműhely:

_mg_9962.jpg

A laktanyában egy nagy adó antenna volt, ennek a vevő központ épülete látható:

_mg_9963.jpg

_mg_9964.jpg

Kapu a múltból, a háttérben az antenna 1985-ben épült a magyarok által, Vladimir
Bidny visszaemlékezéseiből tudható ez:

Эту вышку ставили мадьяры в 1985 году.....Относится но монтировали мадьяры помню был большой кран

_mg_9965.jpg

A híradó szakasz garázsa:

_mg_9966.jpg

_mg_9967.jpg

A telephely ügyelet épülete:

_mg_9968.jpg

Jármű garázssor:

_mg_9969.jpg

_mg_9970.jpg

Tán óvóhely?

_mg_9971.jpg

_mg_9972.jpg

A főkapu kőkerítése is mesélhetne:

_mg_9973.jpg

_mg_9974.jpg

_mg_9975.jpg

_mg_9976.jpg

_mg_9977.jpg

_mg_9978.jpg

_mg_9979.jpg

Az alábbi adat szerint 1991 februárjában vonták ki az alakulatot, az ukrajnai Brody városába. 

Я служил в обслуге с1989 по 1991г. Полк вывели в конце февраля 1991года на украину в город Броды, где и расформировали. - wap.vnrsuarmy.borda.ru

 A fentrol.hu 1980-as évekbeli fotóján a laktanya, a jobb alsó sarokban a lőtér kivehető:

003.jpg

Közelebbről nézve, a sötét tetős épület körül antennák vehetőek ki:

005.jpg

Néhány archív fotó: 

RPS-6-os (РПС-6) rádiófelderítő állomás egy GAZ-os alvázon. Feladata az ellenséges földi telepítésű mélységben lévő lokátorainak keresése, felderítése és detektálása. 

 

yakovlev_s_v_84-86.jpg

Az alábbi fotó Oleg Zotov gyűjteményéből való, ő ezt írta a kép aláírásnak:

3. Század, 1983–85 3. manőverező század terepen. 

A képen látható eszközök beazonosításában kértem segítséget egy forumon, végül a következő válaszok jöttek:

Középen és jobbról relés kocsik. (rádió-relék) A középső tán R-405, a jobb oldaliban bizonytalan vagyon, az akár lehet R-400-as...

...A baloldali két gép az GAZ-66 R-142:

oleg_zotov.jpg

Életkép a laktanyából, Valeriy Derunov fotója:

502.jpg

Szintén Valeriy Derunov fotója, parancsnoki szemle:

503.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://coldwar-exploration.blog.hu/api/trackback/id/tr1714920552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása